HELYTÖRTÉNETI GYŰJTEMÉNY
Elérhetőség:
Cím: 4456 Tiszadob, Andrássy u. 28.
Nyitvatartás:
Március 1-től október 31-ig:
Hétfő – Péntek:
9.00-12.00 és 13.00-16.00
Ettől eltérő időpontban, hétvégén és ünnepnapokon, rendezvénytől függően, vagy telefonon történő egyeztetés alapján.
Belépődíj nincs, azonban szívesen fogadjuk a látogatók felajánlásait.
2011. május 2-án ünnepélyes keretek között került átadásra Tiszadobon az 1660-ban épült és 1982-ig iskolaként működtetett, a helyi önkormányzatnak köszönhetően felújított épületben berendezett Helytörténeti Gyűjtemény.
A látogatók az ajtón belépve megtekinthetnek egy tisztaszoba belsőt, egy konyha belsőt, egy iskolai tantermi részletet. A folyosón elhelyezett képek segítségével felidézhetik településünk főbb nevezetességeit, megnézhetik az Andrássy család családfáját és címerét, képek és az egykor itt folyó ásatásokból származó cserepek segítségével a kezdetek kutatásából kaphatnak ízelítőt. Réti Mátyás emlékszobája pedig betekintést ad a festőművész életébe, munkásságába. Az épület legnagyobb terme a kiállító terem ad otthont a régi halászati eszközöknek, az egykori paraszti élet tárgyainak, Vass Sándorné Erzsike üveggyűjteményének valamint több egykor Tiszadobon fellelhető szakma használati eszközének.
További információ kérhető és időpont egyeztethető:
Oláhné Nagy Ágnes gyűjteményvezetőnél
Nagy szeretettel hívunk és várunk mindenkit, tekintsék meg a helytörténeti gyűjteményt.
Jöjjenek el és tegyenek képzeletben egy időutazást a múltba.